1823. január 21-én született a Nógrád megyei Alsósztregován vagyonos középnemesi családban. Édesanyja, Majthényi Anna előkelő lány volt, hozománya a csesztvei kúria és birtok volt. Apját 14 éves korában elveszti, ezután anyja irányítja a birtokot. Négy testvére volt (két fiú, két lány). Magántanuló, vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le. Pestre került, a jogi kar hallgatója. Megismerkedett Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Shakespeare, Victor Hugo műveivel, eljárt a Pesti Magyar Színház előadásaira, olvasta az Athenaeum folyóiratot. Latinul, németül, franciául olvasott. 1840-ben Pesten megjelent első verseskötete Lantvirágok címmel. Lírai darabjait Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelme ihlette. Egész élete folyamán írt verseket, de életében több verseskötete nem jelent meg. Gyengülő egészségét pöstyéni gyógyfürdőzéssel igyekezett javítani. 1840-ben visszatér szülővárosába, ahol magánúton készült további jogi vizsgákra. 1841-ben befejezte egyetemi tanulmányait. Egy év múlva megszerezte ügyvédi képesítését. Balassagyarmaton joggyakornok lett, majd kinevezték aljegyzőnek. Bekapcsolódik a politikába, a centralisták híve. Az ellenzék szónokaként vált ismertté a megyében. Később szívbaja miatt le kellett mondania az aljegyzőségről, de továbbra is jelentek meg cikkei a Pesti Hírlapban. 16 évesen írta az első drámáját és Az ember tragédiája előtt már hat tragédiája és egy szatirikus vígjátéka volt készen. Egyik sem volt jelentős alkotás. 1845-ben feleségül veszi Fráter Erzsébetet. Házasságuk kudarcba fullad, 1854-ben elvállnak. Madách anyja átadta nekik a csesztvei birtokrészt és kúriát. Három gyermekük született: Aladár, Jolán, Borbála. Madách betegeskedése miatt nem vehetett részt a szabadságharcban. A családban sorozatos tragédiák történtek. Forradalmárok rejtegetése miatt feljelentették, 1852 augusztus 20-án letartóztatták. Pozsonyban, majd Pesten raboskodott. Birtoka jövedelmét lefoglalták, de 1853-ban bizonyítékok hiányában elengedték. Madách egy ideig magányosan élt Sztregován, gondolati költeményekre helyeződött a hangsúly. 1859-ben komédiát írt Aristophanes modorában (nincsenek felvonások, kardalok tagolják a párbeszédeket). A mű címe A civilizátor. István bácsi, a falusi gazda szívélyes - patriarkális viszonyban él cselédeivel, kik az akkori Magyarország nemzetiségeit képviselik. Megjelenik azonban Stroom, a civilizátor, aki a barbár keleti világot kívánja műveltté tenni. A Bach-rendszer politikáját gúnyolja ki és felveti a nemzeti kérdést is. 1859-től 1860-ig írta, 1862-ben jelent meg Az ember tragédiája. Ez a mű egy kérdésre keresi a választ: "Vitte-e előbbre a civilizáció az embert?" Műfaja szerint drámai költemény. A Kisfaludy Társaság és az Akadémia is tagjai sorába választotta. 1860-61-ben megírta Mózes című drámáját. Ez már nem tragédia, hanem dramatizált eposz. Bibliai történetet mesél el, ahogy a népvezér Mózes szembekerül a "hitvány tömeggel". 1860-61-ben ismét bekapcsolódik a politikába, Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. 1861-ben a pesti országgyűlésen a radikálisabb határozati párthoz csatlakozott. Egészségi állapota egyre romlott, 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg.

Az ember tragédiája című művét 1859-60-ig írta, majd 1862-ben jelent meg. Ez az időszak írói sikereinek időszaka, ekkor írja három főművét: A civilizátort (1859), Az ember tragédiáját (1859-1860) és a Mózest (1860-1861). Ez a kérdés vetődik fel Goethe Faustjában is: Van-e értelme az életnek? Goethe itt igenlő választ ad, mely szerint a közösségért végzett értelmes munka értelmet ad az életnek. Madách ezzel szemben bizonytalan. Érvényesül-e az eszme a történelemben? Minden szín erre a kérdésre keresi a választ.

Az ember tragédiájának keletkezési körülményei (1849 Alsósztregova):

Már a mű keletkezési ideje is sokat árul el a tragédiáról: egy csüggedt kor végén és egy újra reménykedő korszak végén alkotta meg Madách. A mű ellentmondásossága, következetlensége, a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből fakadt. Az az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt feltétlenül hitt a liberális eszmék diadalában, a társadalmi haladásban, az osztályellentétek kiegyenlítődésében, a jobbágyhelyzet javulásában.

Személyes csalódások, egyéni csapások is érték ekkor Madáchot, melyek növelték kétségbeesését. Nővérét és családját feldühödött román parasztok felkoncolták, ennek hatására kezdett kiábrándulni a népből, a tömegekből. Feleségétől szerelmet, földöntúli boldogságot várt. Életének ez az eseménye jelentős szerepet kapott Éva megformálásában is.

Világszemléletét komorabbá tették a XIX. századi természettudományok új tanításai, főleg a determinizmus, melynek fő gondolata az emberi végzet elkerülhetetlensége, a társadalmi haladás nem léte.

A tudomány rávezette a valóságra, romantikus eszméi összeomlottak, de ő ennek ellenére is hinni akart bennük, ugyanakkor meg is cáfolta ezeket.

A lelkében dúló vihart, ide-oda ingadozását a műben Ádám és Lucifer képviseli. Ádám megrögzött idealista, mig Lucifer szigorúan csak a valóságra támaszkodik. Az ember tragédiájában nem a történelmet akarta bemutatni, hanem a különböző eszmerendszereket.

A Tragédia helye a magyar irodalomban: Az ember tragédiája a magyar irodalomban jelentős, kiemelkedő helyet foglal el, szinte alapműnek is mondhatnánk. Fontos, mert elsősorban az emberrel, az ember problémáival, sorsának alakulásával, tulajdonságaival foglalkozik, éppen ezért ma is időszerű. Szokatlan műfaja egyedül Vörösmarty Csongor és Tündéjéhez hasonlít.

A Tragédia alapkérdései: A tragédia leggyötrőbb alapkérdései leginkább - mint az egész mű - az emberrel foglalkoznak. Van e értelme az emberi létnek? Mi célra vagyunk a világon? Létezik e emberi fejlődés, emberi tökéletesedés? Érdemes -e küzdeni, harcolni egy célért? Ezek mellett azonban más kérdések is felvetődnek, mint például az egyén és a tömeg viszonya, melyben az író a romantika titánkultuszát jeleníti meg, a tudomány szerepe az emberi világban, a férfi és a nő kapcsolata (Ádám, Éva) ill. a determinizmus.

A mű szerkezete: Az első három valamint az utolsó, a tizenötödik szin keresztszinek. A negyedik szintől (Egyiptomtól) kezdve a hetedik szinig (Konstantinápolyig) a cselekmény az ókorban játszódik. A középkorban járunk a nyolcadik szintől (Prága) a tizedik szinig (ismét Prága), a tizenegyedik szin (London)a jelenben játszódik, mig a tizenkettedik (Falanszter) és a tizenötödik szin (eszkimó) közt a jövőben járunk. Az expozíció a második, a bonyodalom a harmadik, mig a befejezés a tizenötödik szin.

A mű tartalma, értelmezése:

Minden szín programja az előző szín végén jelenik meg.

1.szín: menny

2. szín: éden

3. szín: édenen kivül

4. szín: Egyiptom

Ádám ifjú fáraó, minden dicsőség és hatalom az övé. Mindezek ellenére mégsem boldog, hiszen ezeket nem magának köszönheti, nem meg küzdött értük. Halhatatlanságát akarja megvalósitani, ennek érdekében rabszolgák milliói piramist épitenek neki, igy remélve a halandóság legyőzését. A dicsőséget szomjúhozza. Értelmetlennek találja amit milliók szenvedésével érhet el, erre Éva teszi érzékennyé. Ez menti meg erkölcsileg, ez teszi képessé megérteni korábbi, önző dicsőségvágyának voltát. Megszünteti zsarnoki hatalmát, felszabaditja népét. A szin végén Ádámban megszületik a szabadság-eszme, egy szabad állam, ahol minden ember egyenlő.

5. szín: Athén

A szabadság-eszme, az egyenlőség torz megvalósulása taszitja a lelkesült ádámot csalódásba, kiábrándultságba. A nép, az egyes ember szabad ugyan jogilag, de valójában -lelkileg - mégsem az, hiszen ki van szolgáltatva a gyáva és jellemtelen demagógoknak. A félrevezetett nép nem birja elviselni, ha valaki különb nála, ezért a szabadság védelemezőjét, Miltiádészt, a perzsa háborúk hősét halálra itéli. Ádám keserűen látja be, hogy a szabadság elvesztését, a vérpadot azért kell elviselnie, mert nagy eszme lelkesitette. Ebben a szinben jelenik meg először a nagy ember és a gyáva, a nyomor által szolgává süllyesztett tömeg ellentéte. Ádám csalódásból menekülve a gyönyörben, a kéjben keres feledést.

6. szín: Róma

Éltető eszme hiján a közösség széthullott, egyedekre bomlott, lezülledt. Ádásm is részt vesz a vad mulatozásban, azonban nem találja benne örömét. Éva felébreszti Ádámban az elveszitett Éden utáni nosztalgiát. Mindkettejük lelkében már végbement a fordulat, a meglevő világ elutasitása, mielőtt a döghalál megrenditette a többieket. Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a keresztyénség hitvallásaként: a szeretet és a testvériség. Ezért az új tanért lelkesül Ádám, ezért kiván csatázni megint. Ádám új világot akar teremteni.

7. szín: Konstantinápoly

A három ókori szin után a középkor következik, s Konstantinápoly újabb vereség, elkeseritő csalódások szinhelye lesz a keresztyén testvériségért lelkesülő, új világot teremteni akaró Ádám számára. Madách keresztyén harcosként szerepelteti hősét, hiszen ez illik legjobban Ádám csatázni kivánó egyéniségéhez, igy fűzheti a legeszményibb szerelem a kor Évájához. Győztesen érkezik meg seregei élén a korai keresztyénség egyik fővárosába, Bizéncba, hogy szállást kérjen a városban. A polgárok riadtan elhúzódnak tőle, hiszen tartanak rabló ill. eretnek voltától. Ezáltal tapasztalnia kell, hogy az egyház tanitásai merev és embertelen dogmákká váltak. Eltorzult, önmaga visszájára fordult a keresztyén tan, a testvériség-eszme. Kiüresedtek a lovagi ideálok, Évától pedig elválasztja az apácazárda fala. A nagy és szent eszmékért vivott harcaiban Ádám másodszor szenved súlyos vereséget. Nem akar többé semmiért lelkesülni, kiábrándultan a tudományba, a tudós szemlélődésbe menekül, pihenni akar.

8. szín: Prága I.

A középkor alkonyának világában vagyunk, a bomló feudalizmus ideje. Eszménytelen, közömbös világ ez, akárcsak a római. ádám cselekvő hősből csupán szemlélődő lesz: a nyugalmat, a pihenést, a világgal való nem törődés békéjét reneszánsz tudós alakjában reméli megtalálni. Kepler nagy felfedező, zseniális csillagász, de tudományát el kell titkolnia. Tudását elárulja, midőn haszontalan időjóslásokat, horoszkópokat kénytelen késziteni. A reformációval való rokonszenvezéssel vádolták. ádám és Éva viszonya ebben a szinben a legdrámaibb, és Éva egyénisége is itt a legösszetettebb: gyengédség, kacérség, lelkifurdalás változatai egyesülnek benne, mégis vonzza Ádámot. Ebben a szinben szerepel egy megrenditő vallomás, amelyben Madách fájdalmai törnek fel. Ebben az unott korban Ádám - a bor mámora segitségével - olyan jövőről álmodik, amely nem retten vissaz a nagy eszközöktől.

9. szín: Párizs

Az álomba merült Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban, s legelső szavai az "egyenlőség, testvériség, szabadság" lesz. A korábban már külön megjelent eszmék most már egységesen öltenek testet e szinben. Ádám újra cselekvő hős lesz, rendithetetlen meggyőződéssel áll a nagy eszmék szolgálatában a forradalmi nép élére. Éva kettősségének (büszke márkinő ill. durva forradalmárnő)hatására következetessége egyszér mégis megrendül. Ebben a szinben is megjelenik a nagy egyéniség és a nép ellentéte. A forradalom menete elsodorja Dantont, Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesülten ébred fel álmából. Ez az egyetlen szin, melyez nem a csalódás, a kiánrándultság, hanem a kételyeken diadalmaskodó bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül a többitől, hiszen álom szerepel az álomban.

10. szín: Prága II.

A jövő álmaiból e hitvány korba visszatért Ádám ill. Kepler, bár reneszánsz tudósként irtózik a vértől, mégis rajongással emléklezik vissza a forradalomra. Az újra fellelkesült Ádám hittel, bizalommal tekint a jövőbe. Hű maradt a forradalomhoz, de az eőszak túlkapásait továbbra sem tudta elfogadni. Második része a tanitvány jelenete. Kepler felvilágositja legjobb tanitványát a középkori tudományok értéktelenségéről, szellemi önállóságra buzditja őt, félredobatva vele a művészet ósdi szabályait, ezután újult erővel indul el egy új világba.

11. szín: London

Ez a szin már Madách jelenét mutatja be. Innentől kezdve Ádám már nem aktiv, középponti hős, ismét átalakul szerep nélküli személővé, szemtanúvá. A Tower magasából most is bizakodva, nem is rejtett örömmel figyeli a szeme elé táruló nyüzsgést, közelről azonban egyre fokozódó ellenszenvvel, undorral fordul el tőle. Nincs kerek története e szinnek: egymással szorosan össze nem függő jelenetek, epizódok füzére. Az elembertelenedett világban egyedül négy tanuló életvidám pajkossága, hazáért vaéó lelkesedése viditja, akik minden valószinűség szerint ugyancsak embertelen gyárosokká válnak majd. Ebből a korból hiányzik a nagyság, nincsenek tragikus, elbukó hősök. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja csak. Minden árulóvá vált, minden eltorzult, csődbe jutnak az egyes életsorsok is. Éva alakja - akinek bájos külsője számitó belsőt takar - itt is összetett. Ádám most is csodálja, bár rokonszenvét csak hazugsággal és hamis ékszerekkel tudja megszerezni. A munkásruhába öltözött ádámot visszautasitja, de hajlandó kitartott szeretőjévé válni, amikor megtudja, hogy voltaképpen álruhás gazdag lord. A nő bűne a kor bűne, mely a szerelmet árúvá aljasitotta, Éva mégis le tudja ezt vetkőzni. Ádám látja ennek a világnak elkerülhetetlen bukását, halálraitéltségét. Záróképe egy nagyszabású temetőjelenet. A szerelem, a költészet és az ifjúság diadalmaskodott a londoni vásár zűrzavara s a halál törvénye felett. Ádám a szin végére egy olyan társadalomba vágyik, ahol az értelem uralkodik. Bizakodással folytatja történelmi útját.

12. szín: falanszter

Ez a szin már a jövőbe mutat, ely olyan világba, melyet a korabeli tudományok tamitásai alapján képzel el Madách. Új kérdés lép a nagy eszmék sorsa, a társadalmi haladás helyébe: a determinizmus, vagyis a természeti végzet és a szabad akarat kérdése. Ádám a kollektivizmusra alpozott társadalomban eleinte lelkesedik. Kiváncsi vágyakozással szeretné fölfedezni az új eszmét, mely a megélhetés, az élet megmentése a Földön. A tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben, melynek tudománya kizárólag természettudomány. Ez azonban gátat szab az egyéniségnek, megszüntet minden szépséget mint fölösleges dolgot. Nincs haza, nincsenek nemzetek, múzeumba kerültek a kedves állatok, a virágok valamint a művészek megmaradt emlékei. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket. Az embereknek nincs nevük, számokkal jelölik őket. Magvalósult a teljes egyenlőség: nincsenek társadalmi különbségek, egyenruhát viselnek, a különleges embereket pedig alantas munkára fogják, mindenütt béke honol. Kiürült, rideg, boldogtalan, embertelen világ ez, ami mindenkinek rossz. Nem egy nagy eszme eltorzulásáról van itt szó ellentétben a múlttal. Ádám újra csalódott: csalódott a tudomány rideg, racionalista rendjében. A végső fordulatot ismét éva idézi elő, akit megfosztanak gyermekétől. ádám el akar szakadni a Földtől: magasra kivánkozik, puszta szellemi lénnyé szeretne válni, megveti a Föld porát.

13. szín: űr

Ádám Lucifer segitségével az űrben repül. Egyre magasabbra emelkedik, ki akrja tépni magát az emberi sors földi megkötöttségéből: a természeti végzet elől a térbe menekül. Elvágyódik a Földtől, de visszasirja azt, fáj elszakadni tőle. Ádám száguldása közben megmerevedik, lucifer úgy érzi, elérte célját: megdöntötte az Úr világát, megsemmisitette az embert. Ádám - a Föld fia - azonban anyaghoz kötöttségét nem tudja széttépni, újraéled. Lucifer érvei ellenére visszavágyik a Földre, hol oly sokat csatázott. Ádám a a küdelmet az élet és az ember lényegének tartja. A nagy eszmékért vivott küzdelem értéke akkor sem csökken, ha a történelem folyamán nem hozza meg a remélt eredményt.

14. szín: eszkimó-világ

Az ember nem tudta legyőzni a természet végzetét, a tudomány nem menthette meg a földi életet. Az Egyenlitő táján éppen csak tengődik a lét, az ember álattá silányult, erkölcsileg és fizikailag erkorcsult: fő vonásai a félelem és az éhség. A torz utód csak szomszédai agyonverése árán képes fenntartani életét, Ádámhoz könyörög, hogy kevesebb ember legyen és több fóka. A tragédia főhőse riadtan tekint szét a jégvilágban. Itt már nem születhetnek új eszmék, nem lehetséges a küzdelem. Vége az életnek, ez az emberi történelem legutolsó, szégyenletes felvonása. Lucifer egyre aktivabb, érvei meggyőzőek: az ember tehetetlen, sorsát nem irányithatja, a természeti törvények vergődő foglya. Véget ér az álom. Madách szerint a végső bukást a kozmikus erők okozzák, nem az ember küzdelmek kudarca.

15. szín: édenen kivül

Az álmaból felébredt ádám és Lucifer vitája folytatódik az utolsó szinben is. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: tapasztalatainak birtokában csak tőle függ az emberi történelem irányitása. Lucifer tudós, cinikus ellenérve lefegyverző: az egyén ugyan szabad, egyénileg nincs lekötve, de az egész faj determinált. ádám Lucifer szavait hallván öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, ezért halálával megakadályozhatja a jövőt. A kétségbeesésből Éva anyasága szólitja vissza az életbe: áldozata most mát hiábavaló lenne, halálával sem tudná megsemmisiteni az életet. Ezt követően belétja, vállania kell az életet mindenek ellenére is, az élat folytatása számára erkölcsi paranccsá vált. Elszakad Lucifertól, az Úr pedig kegyeibe fogadja. Most a megélt álmok hazug voltában reménykedik, ahol Lucifer szándékosan torzitotta el a jövőt.

Gyötrő kérdésire (Mi az ember sorsa? Létezik-e túlvilág? Van-e cél a történelemben? Létezik-e haladás, tökéletesedés?) nem kap egyértelmű, világos választ az Úrtól.

Megjelenik Nietzsche heroikus pesszimizmusa, mely szerint erkölcsi nagyság az, aki küzd akkor is, ha biztosan tudja a kudarcot. Ezt hirdeti ez a mű is. Emellett jelen van a Hegeli dialektika: a történelmi haladás az ellentétek harcában nyilvánul meg.

A szereplők szimbolikusak, az egyes színekben jelképes szereplőkként szerepelnek. Se nem optimista, se nem pesszimista. Mindenféle olvasót el tud gondolkodtatni.

Műfaja: A mű 1862-ben jelent meg Madách legjelentősebb alkotásaként. Műfaji előzményei: Milton Elveszett paradicsoma, mely egy Ádámtörténet és a kerettörténethez járult hozzá. emellett Goethe Faust II-je. Itt az alapkérdés az, vajon elérhető-e a boldogság. A válasz igen: a közösségért végzett értelmes munka értelmet ad az életnek. Alapkérdés tekintetében és műfajilag is nagy hatással volt ez a mű Madáchra. Hasonlóképpen Vörösmarty Csongor és Tünde műve, mely egy parabolikus mese a boldogságkeresésről. Hozzájárulnak, hogy a műfaja drámai költemény legyen: párbeszédre alapul, nincs elbeszélés, keretes, színenként önálló cselekmény, magas emelkedett, költői nyelv. Ez a műfaj alkalmas újszerű problémák vizsgálatára, mivel az elején megjelenő alapkérdésre a különböző színek különböző körülmények között keresik a választ, ezáltal átfogó képpel mutathatva be az író véleményét. A szereplők általánosak: Ádám az örök férfi, Éva pedig az örök nő. Az adott színek történelmi főhősei jelképesek. Minden színben ismétlődik egymást meglelése. Ezek után Ádám minden asszonyban felismeri Évát. Az Úr nem mondja meg Ádámnak, mi lesz a történelem kifejlete, ezt tanító okokból teszi. Lucifer ugyanilyen tanító jellegű: megmutatja a történelmet, de, hogy ne fussanak meg a csatából, fölcsillantja a reményt. Összehangzik az Úrral. Úr: "Küzdj és bízva bízzál". Ádám: "Az ember célja a küzdés maga" mig Lucifer: "Küzdést akarok, diszharmóniát" hirdet. Mindhárman az emberi történelem céljaként a küzdést jelölik meg, ahol nincs értelme az eszméknek. Ez nem optimista és nem is pesszimista. Az emberiség elkövette azt a hibát, hogy a szép eszméket megpróbálta megvalósítani és ezzel bemocskolta azokat. A jelentés a cselekmény mellett a reflexiókban jelenik meg. Az Úr is értelmezi a végén. Amit ő mond, az az igazság, de ugyanazt mondják a többiek is. Lucifer nem az Úr ellenpólusa. Lucifer kommentáló szereppel bír. Az Úr és Lucifer jelképességét a mítikus háttér jelzi. A mítoszban ők ellentétek, itt viszont egyetértenek a két alapkérdésben (ezért is szimbolikusak). Lucifer végigkíséri Ádámot a történeti színekben. Ádám az igazságkereső ember, az ember szimbóluma, aki keresi az eszméket. Éva a keresendő boldogság, a biológiai végzet. Állandó recept a haladásra: van egy tézis, melyet kikezd az antitézis, megegyezésük lesz majd a szintézis, ami már továbbhaladás. Lucifer az antitézist jelképezi, nélküle nincs haladás. Lucifernek a tagadó alapállása ironikus nézőpontként jelenik meg. A materializmust képviseli az idealizmussal szemben. Ádám szerint az eszmék viszik előre a világot, Lucifer nézőpontja szerint a biológiai valóság határozza meg gondolatainkat. A tömeg - mint önálló szereplő - három színben jelenik meg: ennek anyagi természetű indokai vannak. Az athéni szín során fél, unatkozik, anyagi érdekből akarják megölni. A párizsi színben vérszomjas (először az arisztokraták, majd Danton ellen), állatias. A forradalmi Évát a kéj vezeti. A nép a különbnek, az értéknek az elpusztítója. A londoni szín az önzés, a vérszomj (akasztás), az indulat megtestesitője: megtorolni a házasságtörést. A nép mindig az értékek pusztítását képviseli, amely akadálya az eszmék megvalósulásának. Állati ösztönök jelennek meg bennük. A felépítés is szimbolikus.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.