Az első három keretszín
A tragédia a Biblia teremtéstörténetét használja kezdőképként. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy Madách a bibliai Teremtés könyvéből csak a díszleteket kölcsönzi, a szereplők már nem követik minden vonásukban a „klasszikus” értelmezést. Így lehetséges, hogy Isten alakja az első három színben nem sokban emlékeztet a kereszténység Istenére, Lucifer pedig nem az „örök rossz” megtestesítője, csupán a „tagadás szelleme” (innen a neve is: a kézenfekvő Sátán, Ördög stb. helyett a tulajdonnevet használta Madách).

Ádám Luciferhez:
Mért nem maradtál hát a fényes égben,
E porvilágra mért jöttél közénk?
Lucifer válaszol Ádámnak:
Megúntam ott a második helyet,
Az egyhangú, szabályos életet,
Éretlen gyermek-hangu égi kart,
Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart.
Küzdést kivánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.

/Az ember tragédiája, II. szín/

Miután Lucifer szembeszáll a teremtésben megdicsőült Istennel, vitatkozni kezdenek. Az Úr és az angyal közt szó szót követ, végül mintha fogadást kötnének: Lucifernek jogában áll próbára tenni a teremtett világot, és annak lelkét, az embert. Míg a cinikus kísértő két fát kap az Édenkertben (a tudás és a halhatatlanság fáit), az ember figyelmeztetést, hogy óvakodjon ezektől.

Lucifer első csatáját a Földön siker koronázza: az embert kíváncsiságát és nagyképűségét kihasználva sikerül rávennie, hogy szakítson a tiltott gyümölcsökből (Éva végül csak a Tudás fájáról vesz).

Az Istentől eltávolodott és a Paradicsomból kiűzött első emberpár hamar megbánja tetteit, de érdekli őket jövőjük. Lucifer célja az ember kudarcának bizonyítása, s mi sem jobb eszköz erre, mint az ideálokkal teli, első naiv emberpárt kiábrándítani önmagukból. Álmot küld a jövőjüket firtató Ádám és Éva szemére, hogy meggyőzze őket, az ember bukásra ítélt teremtmény. A küldött álom azonban nem a kísértő hazugsága, hanem az emberiség valódi történelme.
A történeti színek

Bár a történeti színek a XII. színig az emberiség valós történelmét dolgozzák fel, Lucifer mégis csúsztat egy picit: célja, hogy kilátástalanként mutassa be azt, így – bár nem ad torzképet a történelemről – a különböző történelmi korokat mindig hanyatló fázisukban mutatja be.

A történeti színek során Ádám és Lucifer vitái adják a mű cselekményszervező erejét. Bár Lucifer a keretszínekben lenézi az embert, s a felsőbbrendű lény megvetésével közelít hozzá, a történeti színek során egyenlő félként kezeli Ádámot.

A történelmi színek szerkesztésében megjelenik a tézis-antitézis-szintézis hármasa, a hégeli triáda.
IV. szín: Egyiptom

A IV. színben Ádám, mint ifjú fáraó jelenik meg, Lucifer pedig a fáraó minisztere. Az ifjú fáraó boldogtalan, halhatatlanságát keresi, és dicsőségre szomjazik: piramist építtet magának. A dőre nagyravágyásból a felbukkanó Éva alakja menti meg, aki a férjét sirató szerelmes rabszolganőként felébreszti a fáraóban a szabadság eszméjét, s eltörli „milljók egy miatt” történő szenvedését. Felszabadítja a szolgákat, ám amikor Lucifer előrevetíti az így elképzelhető jövőt, igazít a döntésen. Demokratikus államot tervez, melyben a köz java legyen a legfontosabb.
V. szín: Athén

Az ötödik színben Ádám Miltiádészként ábrándul ki a szabadság eszméjéből. Az első demokratikus társadalomban az egyén jogilag szabad ugyan, lelke azonban ki van szolgáltatva a demagógoknak. A nép, s az ember nehezen tűri, hogy valaki nála különb legyen, így végül Miltiádészt, a perzsa háborúk hősét hazaárulás vádjával vérpadra küldik. Míg Éva a fáraót lenézte, amiért visszaélt hatalmával, most a népet átkozza, s bánja, hogy Miltiádész nem fordul hadával a város ellen, Ádám pedig első kudarca után megtagad minden eszmét és erényt.
VI. szín: Róma


A római szín egy életforma csődjét festi le. Ádám, mint Sergiolus züllött tivornyában vesz részt, de örömét nem leli benne, Lucifer Milóként „gúnyos mosollyal és hideg szemekkel” figyeli a mulatókat, miközben a városban már a dögvész pusztít. A Júliaként megjelenő Éva alakja a paradicsomba való visszavágyódást ébreszti fel Ádámban, aki végül Szent Péter apostol szavaiban talál vigaszt: a kiutat a terjedő új eszmében, a kereszténységben látja.
VII. szín: Konstantinápoly

A hetedik színben Ádám, mint Tankréd, kereszteslovagként érkezik meg Bizáncba, a korai kereszténység egyik fővárosába. Szomorúan tapasztalja, hogy a szeretet vallásának jelképe „vérengző keresztté” korcsosult, s az egyház tanításai merev, embertelen dogmákká fajultak. Éva most is az Édenkertet idézi fel, de Ádámtól elválasztja őt a zárda fala, Ádám pedig a tudományokba menekül ez embertelen világból. Mindent kétféle képpen lehet felfogni, lehet tragédiának és komédiának is, ugyanúgy mint az apácaságot.
VIII. szín: Prága

A nyolcadik színben Ádám a kor elismert, híres csillagásza, Kepler. Bár nagy felfedező, mégis a tudomány elárulására kényszerül: hogy megélhessen, horoszkópokat készít magas rangú megrendelőinek. Éva szerepe ebben a színben a legösszetettebb. Müller Borbálaként gyengéd és kacér, kicsapongó életet élő hölgy, akit Kepler ennek ellenére szeret, hiszen „a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt”.

A szín végén Kepler a bortól megittasultan olyan jövőt képzel, mely nem riad vissza a változtatástól.
IX. szín: Párizs


Danton:
És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is,
Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt,
Nem gondolok nevemmel, légyen átkos,
Csak a haza legyen nagy és szabad. -

/Az ember tragédiája, IX. szín/

A kilencedik szín különleges dramaturgiai szereppel bír, hiszen álom az álomban: a nyolcadik szín végén – melyben Ádám Keplerként szerepelt – álmodni kezdő Kepler látja a kilencedik színt. Bár Lucifer ebben a színben is megjelenik, ezt az álmot nem ő irányítja: ennek megfelelően ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, hanem a bizakodás hangjai követnek.

Az álomba merült Ádám-Kepler Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban, első szavai „Egyenlőség, testvériség, szabadság!” A forradalom hármas jelszava mégsem teljesülhet, hiszen itt is szembesülünk az egyén és a tömeg ellentétével, a nép kivégzések sorozatát követi. Éva kétszer is megjelenik a színben: a vérpadon márkinőként a szépség és a költészet varázsát rejtve bűvöli el Dantont, aki a másodszorra durva forradalmárnőként megjelenő Évától iszonyodva fordul el.
X. szín: Prága II.

Mielőtt újabb világba indulna, Keplert meglátogatja legjobb tanítványa. A tudós felvilágosítja a tanítványt a tudomány behatároltságáról és értéktelenségéről, s indulása előtt önálló gondolkodásra bíztatja növendékét azzal, hogy a régi törvények elégetését kéri tőle.
XI. szín: London

A londoni szín – bár a mai olvasó számára a múlt újabb szelete – már Madách jelenét mutatja be, így jelentős fordulópont a műben.

Az ipari forradalom Angliájáért, a korlátlan szabad versenyes kapitalizmusért kezdetben lelkesedő Ádám, aki ettől a színtől kezdve már csak „munkásember”, „öreg férfi” stb.vagy „mint külső szemlélő”, a szörnyű epizódok láttán ismét kiábrándul egy világból. A bábjátékos mutatványát torznak találja, a polgárlányok és a kocsmáros vitája után a három munkás veszekedése láttán lobban először haragra: „Jerünk tehát, mit is nézzünk tovább / Hogyan silányul állattá az ember.”

Egyedül a négy tanuló pajkosságát és lelkesedését tartja kedves látványnak, ám annál lehangolóbb látnia, mi lesz ezekből a fiatalokból: a végtelenségig kapzsi és fukar mágnások láttán ismét elkomorul.

A mindenkit jellemző haszonlesés még a felbukkanó Éva alakjában is megvan, a templomból érkező, kezdetben ártatlannak tűnő leány csak azután fogadja el Ádám közeledését, hogy Lucifer gazdag lordként állítja őt be.

A szín végi haláltáncot, melyben a különböző szereplők együtt indulnak a halálba mégis csak Éva éli túl, aki felemelkedik, hogy a Földre mosolya hozzon gyönyört, Ádám a szín végén pedig ismét olyan világot remél, mely fölött a tudomány uralkodik.
XII. szín: Falanszter

Ádám kezdetben lelkesedik a kollektivista társadalom iránt, Luciferrel, mint az ezredik falanszterből érkező tudósjelöltek érkeznek meg. Négyezer év múlva a Nap kihűl, ennyi ideje maradt az emberiségnek az égitestből sugárzó létfontosságú energia pótlására. Így a falanszterben a tudománynak rendeltek mindent alá, s a fölösleges dolgokat eltörölték: múzeumba kerültek a virágok, az állatok, az emberi érzelmeket szintén fölöslegesnek tartják a falanszterek irányítói. Az embereket számokkal jelölik, s bár mindenki egyenlőképp részesül a munkából, az olyan kitűnő tehetségek, mint Luther, Cassius, Platón és Michelangelo elnyomottként élnek: Michelangelo-nak egész életén át ugyanolyan székeket kell gyártania, bár kreativitásából többre tellne.

Bár megvalósul a „testvériség” és az „egyenlőség”, a falanszter mégis üres, boldogtalan világ: a pusztulásától rettegő társadalom tagjai pusztán félelmükkel véget vetettek az emberiség földi létének, legalábbis olyan embertelen világot hoztak létre, amelyben az ember maga már nem is létezhet.

Ádám ezúttal hideg következetessége miatt ábrándul ki a tudományból, s a megjelenő Éva iránt ismét szerelemre lobban. A tudósok érzelmeiket rendellenességnek tartják, s betegként kórházba akarják őket szállítani. Végül Ádám úgy dönt, elszakad a Földtől.
XIII. szín: Az űr

Ádám:
Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt és így nagy és szent eszme volt.
Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság
Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
Előre vitte az embernemet.

/Az ember tragédiája, XIII. szín/

Lucifer egyre távolabb röpíti Ádámot a Földtől, míg az egy hirtelen sikoltással megmerevedik. Lucifer már győzelmét ünnepli („Győzött hát a vén hazugság”), mikor Ádám a Föld szellemének hívó szavára ismét feléled, és mégis visszatér a Földre: a küzdelmet választja.

Lucifer hiába hoz fel egyre hatásosabb érveket, sorolja Ádám kudarcait, ő mégsem adja fel idealizmusát.
XIV. szín: Eszkimó-világ

A megmaradásért küzdő falanszteriek végül mégis kudarcot vallottak: hóba és jégbe fagyva, az ember állattá silányult, zárkózott, állati lény, mindennapi életében a fennmaradásért küzd.

Ádám, az „egészen megtört aggastyán” iszonyodva tekint erre a világra. Éva karjaiban sem találhat többé nyugtot, többé már nem jelenti számára az eszményt, vagy a költészetet, s az álom végén Lucifer vágya nem teljesül, mert Ádám vissza tért a földre.
A záró keretszín

A történeti színekben kialakult vita az utolsó keretszínben is folytatódik. Lucifer érvei lehengerlőek, tagadja az emberi szabad akarat létezését. Ádám kétségbeesésében az öngyilkosság mellett dönt, így akarja bizonyítani szabad akaratának létét, s egyben elkerülni a történeti színekben látott csalódások sorozatát.Tettétől az érkező Éva szavai térítik el: Éva gyermeket vár. Ádám ekkor megadja magát az Úrnak, belátja, hogy folytatnia kell az életet.

Bár reméli, hogy a látott álom nem válik valósággá, kérdések gyötrik. Mi lesz az ember sorsa? Van-e folyamatos fejlődés? Kérdéseire mégsem kap választ az Úrtól, aki a titkot homályba rejti, valódi válasz helyett reményt ad neki: „Küzdj' és bízva bízzál!”
Wikidézet

És míg öröm, bú, hit, meg kétkedés lesz,
Tél és tavasz, ifjúság, szerelem,
Míg szent eszmékért ember harcol, érez,
Mindebből osztályrész jutand nekem.

/Madách Imre: Útravaló verseimmel/

Ádámot, az embert Éva, a nő, a szerelem, a költészet és az ifjúság megtestesítőjeként fogja segíteni, de Lucifer is jelen lesz életében: ő is egy a „mindenség gyűrűi” közül: állandó tagadása, kijózanító szerepe még sok szép forrása lesz.

A Tragédia – minden tragikus jellege ellenére is – a haladásért, a humanitásért való küzdelmet hirdeti, mely az emberi nagyság és erény biztosítója. „A cél a halál, az élet a küzdelem” – mondja Ádám a tizenharmadik színben, így az Úr a mű záró mondatában nem pusztán küzdelemre, de az életre szólítja fel az embert.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.